Lévén, hogy kisrészt a hőség, nagyobb részt Eszter szegénykém lábán keletkezett hólyagok miatt (új cipő) inkább kényszerpihenésben egyeztünk meg.
Én elugrottam ebédért bringával, hogy megint nagyot nyeljek nem csak a szendvics, hanem az árak miatt is.

Nagyon finom volt, de azért hello.. 4000+ forint egy szendvicsért tényleg erőske. Elképesztő fizukat kell itt keresni, hogy valaki csak a lakbér, étel és minimális ruházkodás mellett bármennyit js félretegyen – Nyilvánvaló Kaptiányt hallhatták.
Késődélután még elugrottunk megint plázázni, de most hála a jó istennek, csak gyalogtávra. A baránőnek vásárolandó pólóra ( a hétfői plüss mellé), már megacéloztam a szívem és nemet mondtam, hogy 20 perccel később konzekvens szülőként kifizessek egy ugyanannyiba kerülő felsőt. (De ez legalább Eszternek, nem barinőnek.)
Voltunk Ikeában is, ami az otthon megszokottakhoz képest akkora volt, mint a gyulafirátóti Coop, és az árak mintha hangyányit a hazai alatt lettek volna.
Végül egy Döneressel zártuk a sort, kicsit elviselhetőbb vacsora árakkal, mint a fenti.
Ja, és vettünk elképesztően cuki kb. 2 decis dobozos Dr. Peppert. 🙂
Este, ha a hólyag engedi, talán bemegyünk a városba. (Ez jó eséllyel persze megint Esztert és engem jelent, mert Vandám kirobbanthatatlam. Pedig elértük azt a kritikus pontot a 3 napja tartó hőhullámban, hogy most már saját bevallása szerint is tócsát izzad maga alá szigorúan folyton becsukott ajtajú és ablakú, légkondi-mentes szobában.)
Update: Eszternek nincs kedve kimozdulni, Vandának fel sem merem tenni a kérdést. 🙂 Nem mintha a 12 évest külországban egyedül hagynám.
Leave a Reply