-
A matematika csodája
Egészen pontosan 42%-al (ezek után szinte trehány felületességnek érzem a két tizedes pontosság hiányát) készülhet el az Ön útlevele, ha ebben a fotóautomatában készít képet:
-
Big Ben

De előtte még pálmafás-parkos kórház a Westninster-híd keleti hídfőjénél. Azután át a hídon. Vanda: – Milyen strand illat van! Én: – Igen, kislányom, mert a normális emberek, ma agyig kenték magukat naptejjel, nem úgy mint mi. -> Parenthood FAIL.
-
A graffiti alagút

Most már elévült, bevallhatom, hogy tiniként szétbombáztamba szülővárosom graffitivel. Imádtam hosszan tervezgetni, aztán a segítőkkel, akik figyelték a rendőröket, egy -egy este megcsinálni a nagy képeket. Szóval úgy is mint szakmai érdeklődés, nagyon örültem, hogy Eszter javasolta a helyet megnézni:
-
-
-
Vissza a plázába

Nagyon kell egy Build-a-Bear üzletbe menni, de tegnap már zárva volt. Szóval megint vissza 40-50 perc tömegközlekedéssel, ami egyébként cangával 19 lenne, de 18 alattiak nem bérelhetnek. 🙁 A build-a-bearnél az a biznisz (zseni!), hogy egy, a gyerMek által valasztott plüst előtte tömnek ki, plusz lehet a tömésbe rakni illatot, műanyag szívet, saját (a leendő…
-
-
-
Persze pláza

Már órák óta más országban vagyunk és még nem plázázott a kislányom! Hát milyen önző apa vagyok már! 🙂 De tényleg nem cikizés. Nálam jobban senki nem szenvedett a vízparti, erdei, hegyes-völgyes nyaralásoktól ebben a korban. Minden nyáron úgy éltem meg, mintha direkt kínozni akartak volna a szülők. 🙂 Annyi kikötésem volt, hogy minél hosszabban…



