Nem lehetett tovább húzni, közeledik az utazás vége. Pedig egyik gyerMek sem vágyja. De valahol meg azért vonalat kell húzni. Nem kell rendszeresen operába járni, de legalább egy Varázsfuvolát azért látni kell, hogy ne csússzunk vissza a barlanga és kovakőhöz.
Szóval Eszter rávette Vandát, hogy a plázába kísérje el (negyedjére jövök, lassan allergiás -mérgezéses tüneteket produkálok.). Erre mondtam, hogy oké, azzal a feltétellel, hogy előtte British Múzeum, holnap Természettudományi. Mindkét helyen 1 órás programot raktam össze, ami tényleg nem egy Wagner opera. Belementek.
Szóval odafelé metro. Vanda most tapasztalta meg először a légkonditlan, teljesen zárt (még kis ablak sincs!) szerelvényeket. Teljesen készen volt, szegény. 🙂
A célállomáson a bemondó említett valami “175 lépést”, de nekem is csak ennyit sikerült hőgutától lelassult aggyal elkapni a visszhangzó bejelentésből, nem is figyelve a dologra. Így percekkel később kérdeztem, a gyerekek nem hallottak-e ilyesmit. Nem. Ok. Biztos valamit félreértettem
Lift, tömeg. Nyomás a lépcsőkhöz, ahogy amúgy is szoktunk. Elindultunk felfelé pár lépcsőfokot, amikor felvetettem félhangosan, hogy nem 175 LÉPCSŐFOKról volt szó?
Ekkor ismételték meg a bejelentést. De. 😀
Vissza már nem lehetett menni a lifthez és útközben sem volt liftmegálló. 🙂 Mondtam a lányoknak, hogy sebaj, ez a bemelegítés a Múzeumhoz. 🙂 Egyébként pedig megállás nélkül tök ügyesen bírták, Eszter vezette a csapatot.
Nem mindenki volt ilyen fitt:
Leave a Reply